Tápióbicske

 Nagy Tibor MIÉP elnök beszéde Tápióbicskén

Kedves Barátaim!

Március 15-én a forradalmat ünnepeljük, de nem feledkezhetünk meg arról, hogy az a forradalom végveszélybe került a kutya Habsburg miatt. A meg sem koronázott 18 esztendős Ferenc József hamarosan hadseregekkel támadt a magyarságra, és minden erőnket össze kellett szednünk, hogy megvédjük a magyar hazát, a magyar szabadságot. Ez a hely, ahol most állunk, szent helye a magyarságnak. Örök időkre példát adott a magyar honvédsereg bátorságból és hazaszeretetből a Tápió hídjánál zajló ütközet során, 1849. április 4-én. A mostani koszorúzásunkkal kezdődő országos ünnepségsorozat három héten át minden órában, minden percben emlékeztetni fog minden jó magyar embert a magyar honvédek hősiességére.

Amikor a Magyar Igazság és Élet Pártja tagjaiként a március 15-i forradalmat és az azt követő szabadságharcot ünnepeljük, akkor dicsőséges példaként kell felidéznünk Klapka huszárjait, Damjanich tüzéreit és Görgei talpasait. Csak a legkeményebb erőfeszítéssel, végső tartalékainkon túl a Jóisten áldásával győzhettünk akkor, és ez így van ma is!

Hatalmas véráldozatot követelt a tápióbicskei győzelem. 800 magyar hős csontjait rejtik ezek a homokbuckák itt, a talpunk alatt. Az eltelt 170 év hét nemzedéknyi távolsága azt jelenti, hogy e legkiválóbbaknak nem születhetett átlagosan hét gyermeke, 49 unokája, 343 dédunokája, 2.401 ükunokája, 16.807 első szépunokája, 117.649 második szépunokája, 823.543 harmadik szépunokája, és még folytathatnám a sort. Ez az egymillió magyar hiányzik most a nemzeti összefogásból. Ha itt lennének, azonnal képesek lennénk megváltoztatni nemzetünk sorsát.

Az ősi magyar harcrend szerint minden elesett helyére két tartaléknak kellett beállnia. Most mi vagyunk a tartalék, a maradék maradéka. Fogadjuk hát meg a példát, álljunk helyt magunkért, családunkért, felmenő őseinkért és lemenő gyermekeinkért, unokáinkért, a magyar jövőért. Mi vagyunk Tápióbicske örökösei. Rajtunk az ország szeme. Nekünk kell bebizonyítanunk, hogy él még a magyar, áll Buda még!

1882-ben kőkeresztes tömegsírba helyezték a hősöket, melyre ezt a verset vésték:

Szabadságtól lelkesedve

Rohant a honvéd győzelemre

Kik hősi halált itt haltatok,

Áldás, dicsőség rajtatok.

Áldás és dicsőség a hősöknek, áldás és dicsőség a megemlékezőknek, áldás és dicsőség a nemzetmentő példa követőinek.