Szívvel, lélekkel
-
Erdei Józsefet sokan ismerik versmondásáról, MIÉP-es rendezvényeken gyakran szerepelsz. Miért?
-
Először is tennék egy közbevetést. Ugyanis azért is ismernek nagyon sokan, mert nálam a jobboldaliság nem csak a MIÉP – nél kezdődik, nemcsak a MIÉP-nél kezdődött, hanem én azt tartom fontosnak, hogy a jobboldali érzelmű embereket szólítsuk meg, és ez valamikor a Csurka István által vezetett MIÉP – nél kristályozódott ki. És napjainkban, mikor látjuk, hogy a radikalizmus, illetve a népi, nemzeti elveket zászlajára tűző radikális párt elhagyta azt a zászlót, elhajította azt a zászlót; most is a MIÉP – nél kellett kikötni, és most is itt kellett lehorgonyozni. És talán azért lehet azt mondani, hogy a MIÉP rendezvényeiről ismernek nagyon sokan, mert akik valamikor a MIÉP – nél kezdtek, most újra a MIÉP – hez találnak vissza.
-
Igen akkor a – csak azért, ha valaki nem értette volna tökéletesen – jobbik rendezvényeken is nyilván feltűntél, és nem egy pártnak vagy az elkötelezettje, hanem a magyar nemzetnek, a magyar nemzet ügyét, pedig úgy tűnik, hogy most a MIÉP magára maradva kell, hogy képviselje, pedig milyen jó lenne, hogy ha lenne még sok – sok párt, és civil szervezet. Mint ahogy lesz is.
-
Így van. A Fidesztől az MDF-en, a KDNP-n, a Jobbikon át a MIÉP-ig, a Kisgazdákon keresztül én minden rendezvényen megjelentem, immáron huszonegynéhány éve. Nem csináltam abból problémát, hogy kinek a zászlaja alatt zengem az ő zászlóját, az volt a lényeg mindig, hogy a nemzet ügyében, a nemzet sorsával kapcsolatban tudjunk valamit előre mozdítani, és mint ahogy mondtad is, sajnos ma már egyedül maradt a MIÉP. Egyedüliként, őszinteként, és magyarként ebben a mai szomorú, politikai palettán.
-
És nagyon sokan kiábrándultak lesznek. Mert azt látják, hogy ha a pártnak nem megy, akkor nyilván nekik sem megy. És akkor nem is érdemes csinálni semmit. Szóval, hogy lehet ezen a mérhetetlen, felülről sugalmazott egykedvűségen, és reménytelenségen felülemelkedni? Hiszen a magyar sors mindig is ez volt, teljesen mindegy, hogy pártokkal, vagy más hatalmi szervekkel, de igyekeztek a magyar embert reménytelenségbe taszítani.
-
A legnagyobb probléma itt az, hogy a politika, a politikum, tehát a polisznak, a közösségnek a dolgaival való foglalatoskodás napjainkra kimerül abban, hogy hogyan lehet hasznot húzni a közösséggel való foglalatoskodásból. S az emberek ezért fordulnak el a politikától, és azért gondolják az emberek azt, hogy politizálni csak annak lehet, aki éppen hatalmon van. A mai ellenzéket, hogyha megnézzük. Igazán nem is ellenzék. Illyés Gyula mondta nagyszerűen az Egy mondat a zsarnokságról című versében: “Hol zsarnokság van, mindenki szem a láncban; belőled bűzlik, árad, magad is zsarnokság vagy; vakondként napsütésben így járunk vaksötétben, s feszengünk kamarában, akár a Szaharában; mert ahol zsarnokság van, minden hiában”.
A tegnapi nap volt egy tüntetés Budapesten. Összefogott a legliberálisabb SZDSZ – utód Momentumtól kezdve a mostanra már középre betámolygó jobbikon át a most feléledő Kisgazdákig, együtt PM-ig, LMP-n keresztül kétfarkú kutyapártig. Ezer embert tudtak összeszedni Budapesten. Az az érdekes, hogy ezelőtt tíz évvel – már akkor a MIÉP rég nem volt a parlamentben – , egy október 23.-án, március 15.-én, augusztus 20.-án 30, 40, 50 ezer ember előtt mondott Csurka István beszédet, és mondhattam én is verset akár Dörner Györggyel, Jászai Lacival, Csurka Laci bácsival, és elintézték a sajtóban, hogy a MIÉP néhány ezres tüntetést, néhány ezres naggyűlést tartott. A tegnapi ezer fős demonstrációt pedig felfújták egy akkora lufivá bizonyos médiumokban, amely legalább akkora nagy hazugság a Hír Tv-ben, mint amilyen nagy hazugság az M1-esen, a királyi televízión, hogy meg sem említették ezt a rendezvényt. Tehát ezért kell itt a MIÉP – nek valamit kezdeni. Mert mind a két oldalt egy – egy szélsőség van. Valamikor a MIÉP – re mondták azt, hogy szélsőséges, és most már mindenki Csurka Istvánra hivatkozik, mert hát ugye a halott oroszlánra már lehet hivatkozni. A halott oroszlánt már nem lehet felkelteni. Lehet húzogatni a bajuszát. Én úgy gondolom, hogy Csurka István szellemisége, és Csurka István gondolatai nem a Fideszes honatyáknak a felemlegetésével él tovább, hanem abban kell, hogy tovább éljen, hogy a MIÉP – et újra kell szervezni, és egy hiteles nemzeti, népi, nemzeti radikális erőt kell újra bevinni a közéletbe.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: